Módosítva: 2017.07.20. 

 

 


Részlet a SZATE alapszabályából:

IV. FEJEZET
A TAGSÁGI VISZONY KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE

3./ A tagsági viszony megszűnik:
a./ a tag önkéntes kilépésével ( a kilépést indokolni nem kell)
b./ a tag halálával
c./ a tagsági viszony törlésével, erre akkor kerülhet sor, ha az éves tagdíjfizetési kötelezettségét a tag nem teljesíti, s megadott határidőre (max. 1 hónap) sem pótolja mulasztását.
d./ a tag kizárásával, erre akkor kerülhet sor, ha a tag az egyesület érdekeit szándékosan és súlyosan megszegi, vagy az egyesület hírnevét sértő magatartást tanúsít, s fegyelmi határozat kizárást mond ki.
4./ A fegyelmi határozatot az elnökség hozza meg, erről a sorra következő közgyűlésen tájékoztatja a tagságot.
5./ A kizárt tag a fegyelmi határozat ellen a közgyűléshez fellebbezést nyújthat be, a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül.

A kilépési nyilatkozat innen letölthető!
 

 


A SZATE ESEMÉNYNAPTÁRA 2017-re ITT.

Segédlet az ESEMÉNYNAPTÁR és RENDEZVÉNYTERV megjelenítéséhez:
Az ESEMÉNYNAPTÁR csak PDF formátumban tölthető le, ezért annak megtekintéséhez szükség van az Adobe Acrobat Reader nevű programra.
Ha még nincs a számítógépére feltelepítve a program, akkor a gyártó honlapjáról ingyenesen letöltheti.  A letöltéshez kattintson az itt található képre.

Adobe
 


 

A 2017.augusztus 6-i (vasárnapi) kirándulás indulásáig hátralevő idő:
 
 


 

A SZATE 2017. augusztus 6-ra (vasárnapra) kirándulást szervez a Füleki vár, a Somoskői vár, és a Salgó vár  megtekintésére a DÉLI PÓLUS dolgozói, és a SZATE tagjai számára.

Az autóbuszon van még 10 szabad ülőhely, ezért a kirándulásra mától, 2017.07.20-tól bárki jelentkezhet.

A kirándulás programja itt olvasható!

 

Bodnár György fotói: https://photos.app.goo.gl/1MSKEwvDiwTLjBO73

Bódor Klári fotói: https://plus.google.com/…/101859…/album/6443080793251992097…
 



2017.06.24-én a Pilisben túráztunk. Tavaly már jártunk a Spartacus-ösvényen, csak akkor, az egésznap szakadó esőben szarrá áztunk. A nap fotói a Spartacus-ösvényről és a Dunakanyarból.
Bodnár György fotói:   https://goo.gl/photos/x8845jo7pL8PG2Uo9
Bódor Klári fotói:   https://plus.google.com/…/101859…/album/6435276706093076065…
 

 

2017. június 10-én a SZATE és a Déli Pólus 1 napos gyalogtúráján 49-an gyalogoltunk Szlovákiában a Széles-tótól a Vinnai-tó és a Vinnéi vár érintésével Tarnára. A túra végén a GPS-em 17,4 km-et, és 440 méter szintemelkedést mutatott. A gyalogtúra után, Kassán két órás szabadprogram következett.
A kirándulás fotói:  https://goo.gl/photos/Ldhjk8m9mwEtVSUc6
 


 

A SZATE és a Déli Pólus 1 napos gyalogtúráján 48-an gyalogoltunk fel tavaszból a télbe, a Zöld-tavi menedékházhoz a Magas Tátrában. A túratáv kb.: 15 km, a szintkülönbség kb.: 615 méter volt. A nagyon jól sikerült kirándulás okozta jókedvünket beárnyékolta, hogy az egyik túratársnőnk, a hegyről lefelé jövet egy vizes kövön elcsúszott, és bokáját törte. A Hegyi Mentők segítségével jutott el a poprádi kórházba, ahonnan már begipszelt lábbal utazott velünk haza.
http://www.magas-tatra.info/…/magyar-turista-szorult-hegyim…
Mielőbbi gyors felépülést kívánunk számára.

        


A túrafotók 2017.04.22-én, a a SZATE szlovákiai, Szádelő-völgyben tett gyalogtúráján készültek.

  Bódor Klári fotói itt.                             Soltész István fotói itt.
 


 

A SZATE Selmecbányán járt a Déli Pólus dolgozóival. A kiránduláson készült fotók megtekinthetők a lenti linken: https://goo.gl/photos/r7YHqci4A23HUx7k7

 

                  
 

2017. március 15.
UTCAI FUTÓVERSENY

Nagykálló,  Szabadság-tér

 

HELYEZETTEK:

   Óvodás leány:                                               Óvodás fiú: 
1. helyezett: Pócsi Panna 1. helyezett: Hanusi Kende
2. helyezett : Éberhardt-Tar Emma Zsófia 2. helyezett : Szabó Péter
3. helyezett : Vincze Alexa 3. helyezett : Fejes Levente
   Általános iskolás alsós leány:                Általános iskolás alsós fiú:   
1. helyezett: Radványi Lilián 1. helyezett: Farkas Zsombor
2. helyezett: Csekk Beáta 2. helyezett: Nagy Roland
3. helyezett: Zámbó Mónika 3. helyezett: Jaczina Bálint

   Általános iskolás felsős leány:  

Általános iskolás felsős fiú:  
1. helyezett: Berettyán Csilla 1. helyezett: Szabolcsi Vince
2. helyezett: Csizmadia Sára 2. helyezett: Kovács Martin
3. helyezett: Kovács Flóra 3. helyezett: Jaczina Bence
  Középiskolás leány:                 Középiskolás fiú: 
1. helyezett: Jécsák Dóra 1. helyezett: Jónás Miklós
2. helyezett: -------------------------------- 2. helyezett: Árki Attila
3. helyezett: -------------------------------- 3. helyezett: Szekfü Zsadány Valter
  Felnőtt nő:               Felnőtt férfi :  
1. helyezett: Szabolcsiné Morvai Katalin 1. helyezett: Farkas Lajos
2. helyezett: Kocsis Ramóna 2. helyezett: Bihari Norbert
3. helyezett: Zilahy Alexandra 3. helyezett: Pócsi Attila
  Senior  nő   (45 év felett):                             Senior  férfi  (45 év felett):   
1. helyezett: Havasiné Marsi Zsuzsa 1. helyezett: Kovács Gábor
2. helyezett: Radeczkiné Szendrei Gyönygyi 2. helyezett: Demendi Tibor
3. helyezett: -------------------------------- 3. helyezett: Szabolcsi Attila

   

                                                                     

 Bodnár György fotói a 2017-es Utcai Futóversenyről itt.
 
A 2016 évi helyezettek névsora itt.

A 2015 évi  helyezettek névsora itt.

A 2014, 2012, és 2011 évi helyezettek névsora itt érhető el.

 



2017. február 11-én gyönyörű téli napsütésben 31-en gyalogoltunk el Pusztafalutól Füzérradványig, a Kormos-Bába Tanösvényen. A legyalogolt távolság 13,8 km volt, 440 méter szintemelkedéssel.


Bódor Klári fotói:          https://plus.google.com/10185905203577014…/posts/Cm7BrKhdH7s
Bodnár György fotói:   
https://goo.gl/photos/Zxmhc8rGQ6uM5kmk6
Pásztor Misi fotói:        
 https://goo.gl/photos/2tMTFuGvvZbELPFdA
Szabolcsi Sándor fotói:  https://plus.google.com/114432444297213959339/posts/RwSqMLdGnKj
 


 


 


Bódor Klári fotói 2017.01.14-én, a SZATE, Kács-Cserépfalu útvonalú gyalogtúrájáról:
https://plus.google.com/101859052035770143267/posts/4aAY6ijEkkk
 

 


2017.01.14.én a Margitta csapata nyerte a
XVI. Dr. Major Attila Nemzetközi Teremlabdarúgó Emléktornát,
melyet Nagykállóban, az Általános Iskola tornatermében, (volt Városi Sportcsarnok) rendeztük meg.

VÉGEREDMÉNY:
1. Margitta (Románia)
2. Hollóháza
3. SZATE
4. KÁLLÓ-fém
5. Szerencs

KÜLÖNDÍJAK:
A legrutinosabb játékos: Maczó János (Szerencs)
A legtechnikásabb játékos: Kiss II László (Hollóháza)
A legjobb kapus: Lovas Barna (SZATE)
A gólkirály: István Máté (KÁLLÓ-fém)

Fotók: https://goo.gl/photos/BbrjQRkjwDWAzzEG7

 

 

2017.01.01-én sem maradt el a hagyományos, hazagyaloglós évnyitó gyalogtúra.
A 12,5 km-es sétán 7 fő vett részt.  A nap fotói itt.

 


Pataki János fotói a SZATE szalonnasütős, évzáró gyalogtúrájáról a lenti linken:
https://goo.gl/photos/g1L4kADKT2aa3rEBA
 

 

2016. december 10-én Bődi Gábor ösvényein túráztunk 44-en. Útközben találkoztunk a sztahanovista Mikulással is, aki nem fejezte be a munkáját 6-án, így minket is megajándékozott.
Bódor Klári fotói a túráról: https://plus.google.com/…/1018590…/album/6362504972332009777
Bodnár György fotói a túráról: https://goo.gl/photos/mFaEFwo7Ghz3QK3t7

 


2016. november 12-én
, az Óhuta (Üveggyár) -- Czárán-pihenő -- Mlaka-rét -- Sólyom-bérc -- Mlaka-rét -- Kerek-kő -- Cseliszka-rét -- Gerendás-rét -- Újhuta útvonalú gyalogtúrán 32 fő vett részt.
Szerencsénkre a beharangozott nagy eső elmaradt, csak a túra végére kaptunk egy kis esőt.
Képes túrajelentés a lenti linken.
                                                       
Bodnár György fotói a túráról:  https://goo.gl/photos/ERPprWub7uW3oFH27
 


 


2016.10.22-én, 21-en a Bükkben túráztunk. Sajnos az előző napok csapadékos időjárása megtette hatását, sok túratársunk az utolsó pillanatban visszamondta jelentkezését. Az autóbuszról leszállva, túravezetőnk a lemondások okozta lelki traumájától Dr. Csernus Imre noszvaji Csendülőjében próbált megszabadulni Csernus doki terápiájával.

Bodnár György fotói a túráról:  https://goo.gl/photos/QAsh4LaZTyoRbGqa9
Bódor Klári fotói a túráról: https://plus.google.com/photos/101859052035770143267/album/6344354322663520881
 

 


2016. október 8-án, a nagykállói Világ Gyalogló Napon (szép időben) 14 fő gyalogolt Nagykálló környékén. Akinek kedve van velünk gyalogolni, az 9-én csatlakozhat hozzánk, mert mi ismét Nagykálló környékén gyalogolunk.
FOTÓK: https://goo.gl/photos/rSVWkNUPiua7knyP8

2006-tól Nagykállóban, a Világ Gyalogló Nap vasárnapi rendezvénye
Diószegi Béla Emléktúra néven kerül megrendezésre. Az Emléktúrán készült fotók megtekinthetők a lenti linken:
https://goo.gl/photos/MFfSPpQizv78R4zG6

A SZATE megköszöni minden túrázónak a részvételét.
 

 

 


Képes beszámolók a 2016.09.17-i füzéri körtúráról.
Bódor Klári fotói: https://plus.google.com/…/1018590…/album/6331357510671882481
Pataki János fotói itt.
Bodnár György fotói: https://goo.gl/photos/DkTwg17SPPKA2ntAA
 

 

 


 SZATE-24

Nemzetközi Veterán Teremlabdarúgó Torna

2016.04.30.

Városi sportcsarnok

EREDMÉNYEK:

09.00 HERKULES–SZATE-KÁLLÓ-fém+55           0 : 3

09.50 MAGITTA–HETVENKEDŐK                         2 : 3

10.30 HETVENKEDŐK-SZATE-KÁLLÓ-fém+55   2 : 3

11.10 MAGITTA – HERKULES                                 1 : 0

11.50 MAGITTA - SZATE-KÁLLÓ-fém+55              2 : 1

12.30 HERKULES  – HETVENKEDŐK                    0 : 2

 

Legrutinosabb játékos:     BUSÁK János  - SZATE-KÁLLÓ-fém+55-

Legjobb kapus            :     GUT Sorin  - MARGITTA-

Legtechnikásabb játékos: NYISZTOR Sándor  -Hetvenkedők-

Gólkirály:                          ISTVÁN Ferenc  -SZATE-KÁLLÓ-fém+55-

 

 

                  
 

2016. március 15.
UTCAI FUTÓVERSENY

Nagykálló,  Szabadság-tér

 

HELYEZETTEK:

   Óvodás leány:                                               Óvodás fiú: 
1. helyezett:  Tóth Luca 1. helyezett:  Balogh Benjámin
2. helyezett :  Pócsi Panna 2. helyezett :  Csáki Bence
3. helyezett :  Oláh Sára 3. helyezett :  Kópis Joci
   Általános iskolás alsós leány:                Általános iskolás alsós fiú:   
1. helyezett:  Csizmadia Sára 1. helyezett:  Nagy Roland
2. helyezett:  Radványi Lilien 2. helyezett:  Adi Máté
3. helyezett:  Krammer Petra 3. helyezett:  Szabó Béla

   Általános iskolás felsős leány:  

Általános iskolás felsős fiú:  
1. helyezett:  Berettyán Csilla 1. helyezett:  Jónás Miklós
2. helyezett:  Huntek Anna 2. helyezett:  Takács Henrik
3. helyezett:  Lelesz Hanna 3. helyezett:  Tóth Noel Manfréd
  Középiskolás leány:                 Középiskolás fiú: 
1. helyezett:  Földi Nikolett 1. helyezett:  Farkas Lajos
2. helyezett:  Farkas Enikő 2. helyezett:  Árki Attila
3. helyezett:  Szőke Fanni 3. helyezett: --------------------------------
  Felnőtt nő:               Felnőtt férfi :  
1. helyezett:  Bakosné Vincze Enikő 1. helyezett:  Bihari Norbert
2. helyezett:  Szabolcsiné Morvai Katalin 2. helyezett:  Garai József
3. helyezett:  Hankószki  Marietta 3. helyezett:  Pócsi Attila
  Senior  nő   (45 év felett):                             Senior  férfi  (45 év felett):   
1. helyezett:  Havasiné Marsi Zsuzsánna 1. helyezett:  Kovács Gábor
2. helyezett:  Orosz Miklósné 2. helyezett:  Demendi Tibor
3. helyezett:  Széplakiné Szőke Éva 3. helyezett: --------------------------------

   

                                                                     

Bodnár György fotói a 2016-os Utcai Futóversenyről itt.
 
A 2015-ös helyezettek névsora itt.

A 2014, 2012, és 2011 évi helyezettek névsora itt érhető el.

 

 

 

 

 
Befejeződött a 2015-2016 évi Városi Teremlabdarúgó Bajnokság!
A sorsolás, az eredmények, és a VÉGEREDMÉNY: itt!
 

 

 

 

MARGITTA (Románia) csapata nyerte    2016. január 09-én a

XV.  Dr. Major Attila Nemzetközi Teremlabdarúgó Emléktornát.


 

A torna végeredménye:

1. helyezett: Margitta (Románia)
A csapat tagjai:
Akerman József - Stojanovics Sz. - Santa Dorel - Santa Gigi  - Juhanek Stefan - Vékony Csaba - Jakab Ottó - Antal Tibor -Dumitrescu Gábor - Rácz Barna - Horváth Sándor - Kende György

2. helyezett: Szerencs
A csapat tagjai:
Maczó János - Kamenyiczi Gyula - Kamenyiczki Zsolt - Bóczér József - Tallár Miklós. - ifj. Tallár Miklós. - Tallár Máté - Nagy Dávid - Papp Zoltán - Báthori György - Sohajda Tibor - Porkoláb István - Kormos Sándor - Szentléleki István - Cseh Antal  -  Vichov józsef - Görcsös Gábor


3. helyezett: Hollóháza
A csapat tagjai:
Olexa Erik - Olexa Flórián - Tegda Ervin - Kiss László - Koleszár Sándor - Dobai Zoltán - Kiss István - Menyhért Pál - Szarka Zsolt - Fábián András

4. helyezett: Kálló-fém
A csapat tagjai: Stefán Gergő - Kaszab István - István Ferenc - István Máté - Csáki Csaba - Peti Ferenc - Nagy Richárd

5. helyezett: SZATE
A csapat tagjai: Busák János - Papp Tibor- Busák Tamás - Csordás András - Tátrai József - Torma László - Tóth Gábor - Nedeczki Illés - Ulics Sándor - Ulics István - Ulics Gábor - Vasas László

 

 

A torna különdíjasai:

A torna gólkirálya:  
A torna legjobb kapusa: 
A torna legtechnikásabb játékosa:
A torna legrutinosabb játékosa:

Ifj. Tallár Miklós (Szerencs)
Stefán Gergő (Kálló-fém)
Dumitrescu Gábor (Margitta)
Busák János (SZATE)

 

EREDMÉNYEK:

 

  

Az eseményen készült fotók megtekinthetők itt!

Győrfi Gergő fotói az Emléktornáról itt!

 

 


Meg
alakulásának (1992.11.27.) 23. születésnapját örömfocival ünnepelte a SZATE.
A Nagykállói Városi Sportcsarnokban 2015. november 28
-án megrendezett
NEMZETKÖZI VETERÁN TEREMLABDARÚGÓ TORNA
Legtechnikásabb játékosa: Sánta Jonel - Margitta (Románia)
Legrutinosabb játékosa: Kosztin Sándor - Hetvenkedők 2
Legjobb kapusa: Viszokai László - Hetvenkedők 1
Gólkirálya: István Ferenc - SZATE-Kálló-fém
 

 

   

Az eseményen készült fotók itt.
 

 



Óhutai körtúra Bődi Gábor ösvényein



Nagyításért klikk a képre!

 
Nagyításért klikk a képre!                                                                                           Nagyításért klikk a képre!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

  Térkép:     http://terkep.turistautak.hu/?zoom=15&lat=48.37558&lon=21.40214&layers=000000B00FFF

Az Óhutai körtúra nyomvonala követhető a http://turistautak.hu/maps.php… linken.
Köszönet érte Dukai Róbertnek, a turistautak.hu térképszerkesztőjének.

Az Óhutai körtúra nyomvonala követhető az OpenMaps On-line raszteres térképén is, mely a lenti linken érhető el.
http://openmaps.eu/rastermap?zoom=15&lat=48.37797&lon=21.39992&layers=B0FT0FFT

Az Óhutai körtúra nyomvonala az OMPHiking - Openmaps Turista térképén is elérhető, mely letölthető a http://openmaps.eu/omphiking oldalról.

 A geocachingezőknek is érdemes Óhutára menni.
http://geocaching.hu/caches.geo?id=4739

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Kedves Természetjárók!

A Babuka-tó létrehozója, Bődi Gábor 2014. október 23-án megosztotta a Babuka-tó létrejöttének történetét a természetbarátokkal.
 

"..A Rejtek-rétnek, a Babuka-tónak és a Forrás-rétnek én vagyok a létrehozója és a gondozója is immár több mint 20 éve. Azonnal jön a kérdésed: Tulajdonos vagyok itt? Ha nem, akkor mennyit fizetnek nekem a munkámért? A hegyoldalon egy maroknyi föld sem az enyém, és egy fillért sem fizetnek nekem. /Sőt, még én költöttem, és költök a munkálataimra/. Egyszerűen rabul ejtett e hely természeti adottsága, turisztikai lehetősége. Nem hagyhattam, hogy /sok más elveszett réthez hasonlóan/ e két rét is beerdősülve elvesszen, megszűnjön. Valami olyanféle érzés hajtott, mint annak idején Czárán Gyulát a Bihar-hegységben... A Rejtek-rétre 1990-ben találtam rá, már félig benőve bozóttal. Két hónap alatt /hétvégeken/ megtisztítottam és elnyerte mai kinézetét. Ásóval, lapáttal elkészült a Katinka-pihenő terasza is a fenyőligetben. Ettől kezdve minden évben /kivéve 2/ egyszer lekaszálom nyár elején, ez elég a megmaradásához. 1998-ig a Rejtek-rét volt a közeli családi kiránduló-helyünk a bolt melletti 100 éves öreg házunkból indulva.. Mások nem ismerték még,út sem vezetett még oda, szóval igazi "REJTEK" volt a számunkra!Röviden ennyi a Rejtek-rét krónikája. Ezután 1998. nyarán "született" meg a Babuka-tó és a forrás mai formája. Segített két lányom is, nevüket könnyen kitalálod: Katinka és Emőke. Kiástuk a medret és gátat emeltünk. Asztal, padok, tűzrakóhely készült / amelyek elég kezdetlegesek /, majd felavattuk bográcsos főzéssel. Ettől kezdve ez a hely lett a családi kiránduló-helyünk egészen napjainkig. A legnagyobb munkám 2000. tavaszán kezdődött. A tó "alatti" hegyoldalon elterülő hatalmas, csodaszép fekvésű és nagyon elvadult bozótos rét megtisztítása. 2002-re végeztem a munkálatokkal, és megszületett a mai Forrás-rét. Közben még rátaláltam kicsit feljebb a Róka-pihenőre is, szerintem Óhuta legszebb kilátópontjára. 2002-től kezdve már "csak" az állagmegóvások maradtak rám: évente a két rét lekaszálása, az asztal meg a padok karbantartása. Pár év alatt egyre többen felfedezték e csodás helyet, és ma már nem csak a mi kiránduló-helyünk a Babuka-tó. Ennek kedvezőtlen következménye az időnkénti szemetelés, rongálás, sajnos ezzel is számolnom kell. Idén augusztusban végleg "megnyitottam" az utat a nagyközönség számára ehhez a gyöngyszemhez: jelzéssel láttam el a felvezető utat. Az óhutai bolttól az Emőke-pihenőig a piros T jelzés vezet, a tótól fel a Róka-pihenő kilátóhoz pedig a piros K jelzés. Szintén most nyár végén felújítottam az összes padot, ülőkét, az asztalt, a feliratokat. Feleségemmel végre kiépítettük a Róka-pihenő nehezen járható feljáróját / 7 db kapaszkodó-korlát segíti a biztonságos járást/.... Hát itt tartunk most... Egy gondom van évek óta, a tó vizének algásodása. Reménytelenül gereblyézem, de hiába... A nemrég betelepített kis kárászok sem segítettek még idáig. Végezetül egy kérdés, amit biztosan felteszel, és a választ is sejted: Az elnevezések?? Igen, ezek is tőlem származnak, a szépségeket néven kellett neveznünk: Rejtek-rét, Katinka-pihenő, Forrás-rét, Emőke-pihenő, Babuka-tó, Emőke-forrás, Róka-pihenő, Gömböc-kő , stb... Van egy kivétel is, kb. 1 hónappal ezelőtt egy ismeretlen túratársunk a két tó közötti sétaúton kiszegezett egy névtáblát egy találóan szép felirattal: "Görgeteg-sétány". Ezek a nevek csak "helybéliek", térképeken, útikönyvekben nem szerepelnek. Bár a Babuka-tó már szinte "elindult" a hivatalosság felé, az újhutai új nagy ismertető térképen már fel van tüntetve... Hát ez az én kötődésem ehhez a gyönyörű tájhoz, az én "szerelmemhez"...Nyilvánosan először most mesélek erről... A természeti szépségre vágyókat pedig továbbra is várja a szépséges Babuka.."

Minden természetjáró nevében KÖSZÖNJÜK Gábor!      

A SZATE 2014. december 06-án járta végig ezt az útvonalat, és azóta ajánljuk minden természetszerető, jóakaratú természetjáró figyelmébe. Az útvonal végigjárásakor készült fotók elérhetők a lenti linkeken.

Bódor Klári fotói a túráról itt.                 Bodnár György fotói a túráról itt.

A túrát 25 fő gyalogolta végig Bődi Gábor kalauzolásával. A kellemes időjárás kora tavaszi hangulatot adott a túrának.
Aki téli hangulatra vágyott - vagy vágyik, annak ajánlom figyelmébe Gábor csodálatos fotóit ugyanerről az útvonalról.

 

 



Aki egy nagyon rövid, könnyű szép túrára vágyik, azt várja a romantikus Czárán pihenő Óhután.
 Kedvcsináló fotók, térképvázlat, és Bődi Gábor leírása a linken   https://picasaweb.google.com/100337520518649…/ACzaranPihenon   megtekinthető.

2015.05.23-tól már térképen is követhető az óhutai Éles-kőhöz, és a Czárán pihenőhöz vezető út nyomvonala.
Köszönet érte Dukai Róbertnek, a turistautak.hu térképszerkesztőjének. A térkép elérhető a lenti linken.
http://terkep.turistautak.hu/…

------------------------------------------------------------------------------------------

Egy rövid túra a Szelekfej-szakadékhoz.  (Oda-vissza 3.6 km.)

Kedvcsináló képek egy látványokban gazdag, rövid gyalogláshoz az Óhuta környékén levő Szelekfej-szakadékhoz.
Bódor Klári fotói:   https://plus.google.com/…/101859…/albums/6188402469639883585
Bodnár György fotói:   https://picasaweb.google.com/100337520518…/SzelekfejSzakadek

Az útvonal térképe itt.

A útvonal itinere:

 

 

 
A nagykállói Városi Sportcsarnokban 2015. április 25-én megrendezett

„SZATE 23”   NEMZETKÖZI VETERÁN TEREMLABDARÚGÓ TORNA

 VÉGEREDMÉNYE:

1. Herkules - Nyíregyháza
2. Margittai Öregfiúk -
Románia
3. Hetvenkedők FK -
Nyíregyháza
4. SZATE - Kálló-fém +55 -
Nagykálló

A torna gólkirálya: Juhanek Stefán (Margittai Öregfiúk)
A torna legjobb kapusa: Kálmánchelyi Ferenc
(Herkules)
A torna legrutinosabb játékosa: Tóth György
(SZATE - Kálló-fém +55)

Képes beszámoló a "SZATE23" Nemzetközi Veterán Teremlabdarúgó Tornáról itt.

 A megnyitót követően kerül sor a „Tavaszthozó” Városi Teremlabdarúgó Bajnokság eredményhirdetésére.

1.      KÁLLÓ-Éptek Bt.       2.      PLATÁN Bt.        3.      GALERI
 

 


2015. február 02-án indult, és 2015. március 18-án BEFEJEZŐDÖTT
 a SZATE Tavaszthozó” Városi Teremlabdarúgó Bajnokság!
További információk ITT!

 

 
Véget ért a SZATE „TÉLI” Városi Teremlabdarúgó Bajnokság. További információk ITT!

 

Az eredmény hirdetés, és a díjak átadása a 2015. március 15-i
Utcai Futóverseny eredményhirdetésével egy időben megtörtént.

                  
 

2015. március 15.
UTCAI FUTÓVERSENY
Nagykálló,  Szabadság-tér

___________________________________________________________________________________

HELYEZETTEK:

   Óvodás leány:                                               Óvodás fiú: 
1. helyezett: Vincze Vivien 1. helyezett: Sulomán Kristóf
2. helyezett : Sándor Lara 2. helyezett : Jóni Mihály
3. helyezett : Szabolcsi Boróka 3. helyezett : Szabó Péter
   Általános iskolás alsós leány:                Általános iskolás alsós fiú:   
1. helyezett: Berettyán Csilla 1. helyezett: Tóth Noel Manfréd
2. helyezett: Csizmadia Sára 2. helyezett: Szabolcsi Vincze
3. helyezett: Virágos Kira 3. helyezett: Mülbauer Kevin

   Általános iskolás felsős leány:  

Általános iskolás felsős fiú:  
1. helyezett: Berettyán Anna 1. helyezett: Zámbó András
2. helyezett: Tóth Amina 2. helyezett: Jónás Miklós
3. helyezett: Lelesz Hanna 3. helyezett: Dengi Dániel
  Középiskolás leány:                 Középiskolás fiú: 
1. helyezett: Szőke Fanni 1. helyezett: Tátrai Balázs
2. helyezett: Bardi Timea 2. helyezett: Bihari Norbert
3. helyezett: Pócsi Fanni 3. helyezett: Árki Attila
  Felnőtt nő   (35 évig):              Felnőtt férfi   (35 évig):  
1. helyezett: Janics Timea 1. helyezett: Jelentős Miklós
2. helyezett: Diósi Nóra 2. helyezett: Pócsi Attila
3. helyezett: Tátrainé Palencsár Katalin 3. helyezett: Toka Csaba
  Felnőtt nő   (36-45 évig):             Felnőtt férfi   (36-45 évig): 
1. helyezett: Szabolcsiné Morvai Katalin 1. helyezett: Kovács Gábor
2. helyezett: Havasiné Marsi Zsuzsa 2. helyezett: Szabolcsi Attila
3. helyezett: Tóth Ildikó 3. helyezett: Simon Csaba
  Felnőtt nő   (46-55 évig):                      Felnőtt férfi   (46-55 évig): 
1. helyezett: Magyar Andrásné 1. helyezett: Demendi Tibor
2. helyezett: Széplakiné Szőke Éva 2. helyezett: Tátrai József
3. helyezett: Tóth Lászlóné 3. helyezett: TóthLászló
  Senior  nő   (56 év felett):                             Senior  nő   (56 év felett):   
1. helyezett: Patkós Károlyné 1. helyezett: --------------------------------
2. helyezett: --------------------------------- 2. helyezett: --------------------------------
3. helyezett: --------------------------------- 3. helyezett: --------------------------------

   Külön díj:

                   A Utcai Futóverseny legrutinosabb résztvevője: Patkós Károlyné

   

                                                                     

Bodnár György fotói a 2015-es Utcai Futóversenyről itt.
 
A 2014, 2012, és 2011 évi helyezettek névsora itt érhető el.

________________________________________________________________________________________

A SZATE köszöni mindenkinek,  (futóknak, nézőknek, segítőknek) aki az elmúlt 10 év bármelyik időszakában,
rövidebb-hosszabb ideig, valamilyen módon bekapcsolódott az Utcai Futóverseny sikeres lebonyolításához.

 

 

 

Itt érhető el a SZATE egyszerűsített beszámolója a 2012-es és a 2013-as évről.

      

 


 

     

                  
 

2014. március 15.
UTCAI FUTÓVERSENY
Nagykálló,  Szabadság-tér

___________________________________________________________________________________

  Helyezettek 2014-ben Helyezettek 2012-ben Helyezettek 2011-ben
   Óvodások:                                              
1. helyezett leány:
1. helyezett fiú:
Vincze Vivien
Rotár Tamás
Balogh Milán Szabolcsi Vince
2. helyezett leány:
2. helyezett fiú:
Szabó Lili
Jaczina Bálint
Pataki Asztrik Kemecsei József
3. helyezett leány:
3. helyezett fiú
Szabó Ivett
Hete Ábel
Kovács Flóra Kocsis Kiara
   Általános iskolás alsós leány:               
1. helyezett: Berettyán Csilla Hajdú Brigitta Zakar Edit Dóra
2. helyezett: Virágos Kira Berettyán Anna Dallos Georgina
3. helyezett: Nyeles Gréta Szuromi Gréta Dallos Petra
   Általános iskolás alsós fiú:                    
1. helyezett: Tóth Noel Manfréd Bencsik Ádám Bojti János
2. helyezett: Tóth Illés Havasi Dániel Balogh Tibor
3. helyezett: Szabolcsi Vince Zámbó Norbert Nagy András
   Általános iskolás felsős leány:              
1. helyezett: Berettyán Anna Kiss Krisztina Bardi Timea
2. helyezett: Faggyas Tünde Bardi Timea Magyar Lilla
3. helyezett: Kiss Dóra Lakatos Cintia Lakatos Cintia
   Általános iskolás felsős fiú:                  
1. helyezett: Nyiri Dávid Kondor Péter Bihari Norbert
2. helyezett: Szilvási Árpád Varga Norbert Kristóf József
3. helyezett: Zámbó András Tóth Pál Kondor Péter
   Középiskolás leány:                              
1. helyezett: Simon Edina Zámbó Alexandra Simon Edina
2. helyezett: Pócsi Fanni Szőke Zsuzsanna Szőke Zsuzsanna
3. helyezett: Nem volt induló! Simon Edina Kocsis Ramóna
   Középiskolás fiú:                                   
1. helyezett: Bihari Norbert Tóth Gábor Farkas Lajos
2. helyezett: Bardi József Bardi József Varga Roland
3. helyezett: Kubicza Márk Bihari Norbert Bardi János
   Felnőtt nő (1979-1992):                                             
1. helyezett: Mester Mária Nem volt induló! Tóth Zsuzsanna
2. helyezett: Tátrainé Palencsár Katalin Nem volt induló! Havasiné Marsi Zsuzsa
3. helyezett: Vislóczkiné Illyés Hajnalka Nem volt induló! Garai Gréta
   Felnőtt férfi (1979-1992):                                           
1. helyezett: Törő Imre Törő Imre Törő Imre
2. helyezett: Pócsi Attila Garai József Szabolcsi Attila
3. helyezett: Tátrai Gábor Pócsi Attila Garai József
   Senior  nő I.  (1963-1978):                                              
1. helyezett: Szabolcsiné Morvai Katalin Pappné File Katalin Magyar Andrásné
2. helyezett: Kovácsné Pesti Beáta Szabolcsiné Morvai Katalin Tóth Lászlóné
3. helyezett: Magyar Andrásné Havasiné Marsi Zsuzsa Patkós Károlyné
   Senior férfi I.  (1963-1978):                                            
1. helyezett: Kovács Gábor Szabolcsi Attila Tátrai József
2. helyezett: Szabolcsi Attila Tátrai József Tóth László
3. helyezett: Vislóczki Zsolt Tóth László Ratkó József
    Senior  nő II.  (1963 előtt születettek):        
1. helyezett: Patkós Károlyné    
2. helyezett: Nem volt induló!    
3. helyezett: Nem volt induló!    
    Senior  férfi II.  (1963 előtt születettek):  
1. helyezett: Tátrai József    
2. helyezett: Kiss Ferenc    
3. helyezett: Nem volt induló!    

   Külön díj:

                   A Utcai Futóverseny legrutinosabb résztvevője: Patkós Károlyné

   

                                                                     

Bodnár György fotói a 2014-es Utcai Futóversenyről itt.
 

Bodnár György fotói a 2012-es Utcai Futóversenyről itt.              Pataki János fotói a 2012-es Utcai Futóversenyről itt. 
 

________________________________________________________________________________________

2013-ban a rendkívüli időjárás miatt az Utcai Futóverseny elmaradt.


Mindenkit szeretettel várunk 2015-ben is az Utcai Futóversenyre.

 

 


2014. január 31-én a Sportszövetségek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesülete a hagyományoknak megfelelően
köszöntötte az elmúlt esztendő legeredményesebb megyebeli sportolóit, edzőit, vezetőit, aktivájait.

A sportági szakszövetségek díjazottjai:

Szabadidősport Szövetség
Tóth Gábor (SZATE Nagykálló), és Kondor Péter (SZATE Nagykálló)

Megyei Természetbarát Szövetség
Bálint János, Borbás István (Nyírségi TE), Bulgök Anna (Hegyen-Völgyön TSE), Cseh Imre (Pedagógus TE), Dr. Egri Kiss Tibor (Honvéd Bottyán SE), Fekete László (Építők SE), Gyüre László, (Hegyen-Völgyön TSE), Kondor Bertalan (SZATE Nagykálló), Kormos János (Nyírségi TE), Körmendy Károly (Pedagógus TE), Lakatos István (ÉVISZ DSE), Molnár István (Záhonyi VSC), Nagy Balázs (Pedagógus TE), Sutákné Kerek Edina (Szent I. gimnázium)

GRATULÁLUNK MINDNYÁJUKNAK!
 

 


Margitta
csapata nyerte

a 2014.01.11.én a nagykállói Sportcsarnokban megrendezett




XIII.
Dr. Major Attila
Nemzetközi Teremlabdarúgó Emléktornát
 

   

A torna végeredménye:

1. helyezett: Margitta (Románia)
2. helyezett: Kálló-fém
3. helyezett:
SZATE
4. helyezett:
Hollóháza
5. helyezett:
Szerencs

A torna különdíjasai.

A torna gólkirálya:  
A torna legjobb kapusa: 
A torna legtechnikásabb játékosa:
A torna legrutinosabb játékosa:
A legsportszerűbb csapat:



Kiss 2 László (Hollóháza)
Maczó János (Szerencs)
Varga Bence (Kálló-fém)
BusákJános (SZATE)
Szerencs



 

   Az eseményen készült fotók megtekinthetők itt!

   

 

 

 

 

 

Nagykálló-Harangodon majálisozott a Napsugár Természetjáró Sportegyesület

 


A nagykállói SZATE természetjárói 2013. április 19-én felfestették az Alföldi Kéktúra új nyomvonalát Kántorjánosi mellett.

A nyomvonal módosítására az M3-as autópálya megépülése miatt került sor.

Fotók az új nyomvonalról itt.
 

http://termeszetbarat.hu/cikk/nyomvonal_valtozas_az_alfoldi_keken

 

 


Tájékoztatás a SZATE elmaradt rendezvényeiről

A nagykállói Szabadidősport és Természetbarát Egyesület elnézést, és megértést kér mindazoktól, akiknek az egyesület (önhibáján kívül elmaradt) hétvégi rendezvényei miatt kellemetlenséget okozott.
Sajnos Nagykállóban 2013. 03. 14-én 17óra 30 perctől, 2013. 03. 16-án 17óra 00 percig az áramszolgáltatás szünetelt.
A március 15-i futóverseny, a reggelre kialakult rendkívüli időjárási viszonyok miatt, nem került megrendezésre.

A zord, hófúvásos időjárás ellenére a rendezőség, és 6 futni vágyó így is megjelent a nevezés helyszínén!

A futóverseny későbbi időpontban kerül majd megrendezésre! Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a másnapi gyalogtúrát sem tudjuk megrendezni! Sajnos a túra elmaradásáról csak kevés embert tudtunk értesíteni, mert az áramszünet miatt nem volt internet kapcsolatunk, és nem működött egyik telefonszolgáltató hálózata sem! A túra későbbi időpontban megrendezésre kerül. Bízunk benne, hogy akiknél nem volt áramszünet, azok a médiákból értesültek a Nagykállóban, és az országban kialakult időjárási helyzetről, így Nekik nem okozott meglepetést a rendezvényeink elmaradása.

Megértésüket megköszönve: SZATE Nagykálló
 

 

 

A SZATE csapata nyerte, a fiatalon elhunyt alapítótagunk,
Dr. Major Attila (1955.08.01 - 2001.01.12.)
emlékének megőrzésére megrendezett

XII.
„Dr. MAJOR ATTILA”

Nemzetközi Teremlabdarúgó Emléktornát 2013. január 12-én.

A torna végeredménye itt.

Fotók az eseményről itt.

Dr. Major Attila Emléktáblájának koszorúzása megtekinthető itt.

Bővebb beszámoló az eseményről Győfri Gergő tollából itt olvasható.
 

 

 

Gratulálunk a kitüntetetteknek!


2013. január 11-én Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sportvezetői Nyíregyházán,
a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, sportgálán jutalmazták a sportolók, edzők és aktívák 2012 évi munkáját.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szabadidősport Szövetség
Kitüntetett sportaktíva: Vass Mihály (Nagykálló)
Díjazott sportoló: Pataki János (Nagykálló)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és Nyíregyháza Városi Természetbarát Szövetség
Kitüntetett sportaktíva:
Dr. Egri Kiss Tibor (
Honvéd Bottyán SE Nyíregyháza)
Díjazott sportolók:
Izsépi Béla
(Hegyen-Völgyön Természetjáró Sportegyesület Nyíregyháza
Kondor Bertalan (SZATE Nagykálló)
Kormos János (Nyírségi Turista egyesület Nyíregyháza)
Körmendy Károly (Pedagógus TE Nyíregyháza)
Nagy Balázs (Pedagógus TE Nyíregyháza)
 

                   

Nagyítás: klikk a képre!

További képek az eseményről itt.
 

 


20 éves a SZATE

 2012. november 24-én, a nagykállói Városi Sportcsarnok adott otthont az

V.  Veterán Teremlabdarúgó Torna mérkőzéseinek.

 A Tornán résztvevő csapatok: 
Margitta (Románia),   SENIOR FC (Nyíregyháza),   Szerencs,   SZATE + Kálló-fém (Nagykálló)

 A mérkőzéseket Nagy Sándor vezette.

 A hagyományoknak megfelelően nem volt eredményhirdetés, az alábbi különdíjak kerültek kiosztásra:

A Torna legrutinosabb játékosa: Busák János  SZATE + Kálló-fém (Nagykálló)

A Torna legtechnikásabb játékosa: Sohajda Tibor  Szerencs

A Torna legjobb kapusa: Kálmánczhelyi Ferenc  SENIOR FC (Nyíregyháza)

A Torna gólkirálya: Antal Tibor Margitta (Románia)

Fotók az eseményről itt.

Köszönjük mindenkinek, akik ma eljöttek.
Köszönjük, hogy futballtudásukból ízelítőt adtak, és megmutatták,  nem csak a húsz éveseké a világ.

      SZATE Nagykálló             
 

 

 


 

2012. augusztus 24-én a SZATE első elnökére,
Janics Tibornéra emlékeztünk halálának 11. évfordulóján.

       

       


 

 

Sokan kihasználták az alkalmat, hogy
2012. július 21-től egy héten át, minden nap 17-órától a SZATE bárki számára biztosította VíziBázisán a lehetőséget a vízreszállásra. Sajnos, szinte mindig várni kellett a hajóba szállásra, mert az érdeklődés sokszorosa volt a rendelkezésre álló beülő helyek számánál.
A résztvevők nagy része a fiatalabb korosztályból került ki, nagyon sokan most fogtak evezőlapátot először a kezükbe.

A vízreszállásról készült fotók itt.

 

 

2012. július 18-án megtörtént, a Kuki VíziBázis előtti kikötőhelyünk mederkotrása.

Ezért itt, és most is köszönetünket fejezzük ki a kotrásért
Vass Mihály Úrnak, a Kálló-Földgép Korlátolt Felelősségű Egyéni Cég tulajdonosának
az egyesületünknek többször nyújtott önzetlen támogatásáért,
és kívánunk számára jó egészséget, vállalkozásának sikeres gazdasági évet.

Képes beszámoló a kotrásról itt.

 

 

 


   Frissítve: 2012.05.18-án Ferro Csaba videókkal!

2012. április 22-én a SZATE, az Együtt Kisfásért Egyesület, és a Zöld Kerék Alapítvány, a Föld Napján

Beszámoló az eseményről a itt. és itt.          Varga Ádám fotói itt:

VIDEO (készitette: Ferro Csaba) ITT.

További videok Ferro Csaba YouTube oldalán.
 

 

 

20 éves a SZATE
 
IV.  VETERÁN TEREMLABDARÚGÓ TORNA


Nagykálló, 2012. április 14. Városi Sportcsarnok Nagykálló

A rendezvényen készült fotók itt.
 
Résztvevő csapatok:

Margitta
(Románia)  ---  "Hetvenkedők" (Nyíregyháza)  ---  Szerencs  ---  SZATE + Kálló-fém (Nagykálló)
 
Játékvezető: Nagy Sándor
 

E r e d m é n y e k :

   
Hetvekedők - SZATE+KÁLLÓfém

2:2

Szerencs - Margitta

1:0

Hetvekedők - Margitta

1:1

Szerencs - SZATE+KÁLLÓfém

0:4

Margitta - SZATE+KÁLLÓfém

1:3

 Hetvenkedők - Szerencs

5:2

 

K Ü L Ö N D Í J A K :

 A torna gólkirálya:

István Ferenc   (SZATE + KÁLLÓfém)

 A legtechnikásabb játékos:

Nyisztor Sándor  (Hetvenkedők)

 A legjobb kapus:

Kulcsár Tibor (Hetvenkedők)

 A legrutinosabb  játékos:

Hernádi János (Hetvenkedők)

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A IV.  Veterán Teremlabdarúgó Tornán  lett megrendezve

A SZATE 2012. évi" Tavaszthozó" Városi Teremlabdarúgó Bajnokság eredményhirdetése.

1. SERDÜLŐK
2. GALERI
3. PLATÁN BT.

 

 

 


Az alábbi írás 2012.02.29-én a Nagykállói Hírmondó XXII. évfolyam 4. számában jelent meg.
Köszönjük a lehetőséget, hogy a Hírmondó olvasóinak beszámolhattunk a SZATE első húsz évéről.
Azok, akik nem jutnak hozzá a Nagykállói Hírmondóhoz, itt elolvashatják cenzúrázatlanul.
A pirossal sorkiemelt részek az újságban nem jelentek meg.

 

Civil Szervezet

Szabadidősport és Természetbarát Egyesület
 

Ha valaki Nagykállóban azt hallja, hogy teremfoci, gyalogtúra, vagy VíziBázis, akkor szinte minden embernek a SZATE jut eszébe. Húsz év működés után az egyesület életéről, az eddigi munkáról Torma Lászlót, az egyesület titkárát kérdeztük.

Nagykállói Hírmondó: Hogyan jött létre az egyesület?

Torma László: Húsz évvel ezelőtt olyan helyzet állt elő a város sportéletében, amelyben nem láttuk annak jelét, hogy valaki is foglalkozna a szabadidősporttal, amit akkor még tömegsportnak hívtak. Rengeteg fölös energiánk volt, nem tudtunk vele mit csinálni, így elhatároztuk, hogy létrehozunk egy egyesületet erre a célra. Ez a gondolat 1992. november 27-én ért célba, ekkor jött létre ugyanis – az akkori nevén – Szabadidő és Tömegsport Egyesület.

N.H.: Kik voltak az alapító tagok és kik azok, akik most gerincét képezik az egyesületnek?

T.L.: Tizenketten alapítottuk az egyesületet: Bodnár György, Csordásné Szikora Erzsébet, Dóri Attila, Janics Tiborné, Kondor Bertalan, Dr. Major Attila, Ratkó József, Dr. Szabó Imre, Dr. Szabóné Pető Marianna, Torma István, Tóth Gábor és jómagam. Lényegében az egyesület gerince ma is megegyezik az alapítókkal, leszámítva azt a három tagunkat, akik sajnos már nincsenek velünk. Dr. Major Attila elsőnek távozott közülünk, emlékét egy teremlabdarúgó tornával őriztük meg, és egy emléktáblával a Sportcsarnok falán. Első elnökünk, Janics Tiborné, az Ő emlékét a Harangodi erdőben az „Ibolya-liget”, az „Ibolya pihenő", és az ott található emlékkő őrzi. És sajnos nemrég elvesztettük a második elnökünket, Dr. Szabó Imrét is. Váratlanul, 2009. június 21-én hagyott itt bennünket. Az Ő emlékére adtuk VíziBázisunknak a „KUKI” nevet, hiszen városunkban szinte mindenki így ismerte.
A régiek közül elnök asszonyunk, Dr. Szabóné Pető Marianna, Bodnár György, Bodnár Éva, Kondor Bertalan, Tóth Gábor, és Ratkó Jocó tartozik még a „keménymaghoz”, illetve a sok szimpatizáns, akik ott vannak a programjainkon. Velük együtt kerek a csapatunk.

N.H.: Jelenleg hány tagja van az egyesületnek?

T. L.: Most harminckét fizető tagunk van, ám az éves programok során több mint kétezer embert mozgatunk meg, ami úgy gondolom, egy igazán szép szám.

N.H.: Több programot már hagyományosan, évről-évre életre hívnak. Melyek ezek?

T.L.: Évente minimum tizenkét gyalogtúránk van, amit havi rendszerességgel, de rendszertelen időpontokban szervez meg ezüstjelvényes túravezetőnk, Kondor Bertalan. A túrákon átlagosan 35-50 fő vesz részt, de több túrán előfordult már, hogy 70-90 fő volt a résztvevők száma. Túráinkra megyénk több településéről is rendszeresen érkeznek résztvevők. Minden ősszel megrendezzük a Világ Gyalogló Napot, és a Diószegi Béla Emléktúrát. Hagyományos, szalonnasütéssel egybekötött ó-évbúcsúztató gyalogtúránkat is megtartjuk minden december végén. Van egy labdarúgócsapatunk is, ami mostanra az „ötvenen túli” kategóriába ért. Ehhez kapcsolódóan tartjuk meg minden év második szombatján a Dr. Major Attila Nemzetközi Teremlabdarúgó Emléktornát, illetve húsvét előtti hétvégén és ősszel egy-egy Veterán Teremlabdarúgó Tornát is rendezünk. Emellett már hagyomány, hogy március 15-én utcai futóversennyel készülünk, ahol a legkisebbektől az idősebb korosztályig bárki megmérettetheti magát. A Harangodi-tó partján van egy VíziBázisunk, így a nyári programjaink zömét ott tartjuk, míg ősszel, októbertől egészen április elejéig, a városi teremlabdarúgó bajnokságot szervezzük, ami heti rendszerességgel jelent elfoglaltságot és persze szórakozást a szervezőknek és résztvevő csapatoknak is.

N.H.: Honnan ered a VíziBázis gondolata?

T.L.: Mi a SZATE tagjai úgy hisszük és gondoljuk, hogy a Nagykálló környékén lévő természeti adottságokat elsősorban városunk polgárainak kényelmére, kikapcsolódására, turizmusának fejlesztésére célszerű hasznosítani. Életterünk egyik legfontosabb eleme a víz. Egyesületünk tagjainak régi, nem titkolt célja a 75 hektáros Harangodi-tó és környéke turisztikai adottságainak jobb kihasználása, az intenzív vízi élet megalapozása, a vízi sportok (kajakozás, kenuzás) kedvtelési célú feltételeinek megteremtése. Nagyon régi vágyunk volt, hogy legyen egy vízi telepünk. A kilencvenes évek végén, egy pályázaton nyertünk pénzt kenukra, amiket meg is vásároltunk, de sajnos nem volt olyan víz közeli helyünk, ahol ezeket tárolhattuk volna. A SZATE házban voltak eltárolva, és a tóra való ki, és onnan a visszaszállításuk nagyon sok macerával járt. Ekkor jött a gondolat, hogy a víztározó partján csinálhatnánk egy telepet. Közben eltelt tíz év, majd felgyorsultak az események, különböző egyeztetéseket hajtottunk végre az önkormányzattal, az állammal, a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósággal, a Szabolcs Halászati Szövetkezettel, végül pedig egy év alatt megszületett a megegyezés, és saját kezűleg felépítettük a VíziBázist. Itt is szeretnénk megköszönni mindazok támogatását (honlapunkon megtekinthető a hosszú névsor) akik segítsége nélkül a VíziBázis sokkal nehezebben jött volna létre.
Ennek a létesítménynek kettős hasznosítása van: szorgalmi időben az általános iskola Erdei Iskola programjához tartozó vízi tanösvény egyik gyakorlópályája, illetve a felnőtt lakosság számára biztosít szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget, ami eddig nagyon jól működik. Már két éve a harangodi Téka Tábor lakói is nagy szeretettel használják.
Ez a VíziBázis hivatott emléket állítani örök barátunknak, Dr. Szabó Imrének, a kedves barátnak, aki a kelleténél hamarabb távozott el közülünk. De történeteinkben, gondolatainkban, szívünkbe zárva örökre közöttünk marad, és maradandó emlékének megőrzését szorgosan ápoljuk, és támogatjuk!

N.H.: Milyen volt az egyesület szempontjából az elmúlt húsz év, melyek voltak a legfontosabb állomások?

T.L.: Az elmúlt két évtized élményekben gazdag volt, azt csináltuk, amit szeretünk, és amit az induláskor célként tűztünk ki magunk elé. Az első nagy akciónk az volt, amikor megkaptuk a kádfürdő lepusztult épületét, amelyet sok munkával átalakítottunk. Az épületben az 1994-es megnyitástól 2004 nyaráig konditerem, szauna és szolárium üzemelt, amely a város lakosainak nyújtott sportolásra, kikapcsolódásra lehetőséget. A SZATE ház tíz éves működése alatt több mint tizenöt embert tudtunk foglalkoztatni. Azt pedig büszkén mondhatom el, hogy a létesítményt nem önkormányzati forrásból, hanem a kezdéstől egészen a megszűntetéséig, (ami nem a mi akaratunkból, hanem az akkor 2004-ben uralkodó helyi hatalom akaratából történt) pályázati pénzekből működtettük, ami egy példaértékű eredmény volt.
Emellett gyerekeknek táborokat, versenyeket szerveztünk, a strandon lábtenisz pályát, röplabda- és foci pályát, a kicsik számára pedig homokozót készítettünk. (CSAK ÚGY)
Nagykálló környékén 31,4 km jelzett turistaút található. Ezek fenntartása, karbantartása, fejlesztése, járhatóságának folyamatos biztosítása egyesületünk, a SZATE természetjáróinak legfontosabb közcélú, önként vállalt társadalmi tevékenysége.
Nagyon boldogok voltunk 2000-ben, ekkor kaptunk egy kitüntetést a Magyar Szabadidősport Szövetségtől a „Lakosság Sportjáért”  - Úgy tűnik messziről jobb a rálátás. -
Jelentős dátum egyesületünk életében 2004. december 13. Ekkortól érhető el a SZATE honlapja az interneten a http://szate.hu címen.

N.H.: Milyen terveik vannak a jövőre nézve?

T.L.: Mivel idén ünnepeljük a huszadik születésnapunkat, így meglepetéssel készülünk: húsz eseményt terveztünk, ami lehet, hogy több is lesz, mert a program már hellyel-közel készen áll. Ebben az évben sem lesz olyan hónap, amelyben ne lenne legalább egy „Szatés” rendezvény, legközelebb a március 15-i utcai futóverseny kerül megrendezésre, amit már hetedik éve csinálunk. Az év folyamán szeretnénk egy biciklitúrát is szervezni valamikor, az M3 autópályán, az új szakasz átadása előtti napokban, Nagykálló és Őr között.
Szeretnénk huszonöt évesek is lenni, addig pedig ugyanilyen tartalommal megtölteni az egyesületünk életét, ami elsősorban nem csak a harminckét tagnak, hanem minden városlakónak szól, akik eljönnek a programjainkra.
Nem titkolt célunk annak elfogadtatása, hogy az Önkormányzat - a DÖNTÉSHOZÓ - ismerje fel végre, hogy amit teszünk az amellett, hogy saját örömünkre is tesszük, az a helyi közösség, a társadalom hasznára szolgál. Szerintünk, egy egyesület puszta fennállása még nem jelent létcélt, még kevésbé ad létjogosultságot. Minden egyesületet működése szerint kell megítélni, alkotásai szerint elbírálni, és a közösségi hasznossága szerint támogatni.

 

 

 

Itt az idő, hogy döntsön arról, kinek, mely szervezetnek, alapítványnak ajánlja fel adója 1 százalékát.
Kérjük ajánlja fel Ön is személyi jövedelem adójának -át a SZATE számára!
 

Köszönjük,

hogy személyi jövedelemadója 1%-ának

felajánlásával hozzájárul ahhoz, hogy

egyesületünk

 eredményesebben működhessen.

 

Szabadidősport és Természetbarát Egyesület

adószámunk:

18790469-1-15

 

           RENDELKEZŐ NYILATKOZAT

           A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL

 

A kedvezményezett adószáma:

1

8

7

9

0

4

6

9

-

1

-

1

5

 

A kedvezményezett neve: Szabadidősport és Természetbarát Egyesület

Ennek kitöltése nem kötelező.

________________________________________________________________________

 

TUDNIVALÓK

Ezt a nyilatkozatot csak akkor töltse ki, ha valamely társadalmi szervezet, alapítvány vagy külön nevesített intézmény, elkülönített alap javára kíván rendelkezni.

 

A nyilatkozatot tegye egy olyan postai szabvány méretű borítékba, amely e lap méretét csak annyiban haladja meg, hogy abba a nyilatkozat elhelyezhető legyen.

 

FONTOS!

A rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezményezett adószámát, a borítékon pedig az ÖN NEVÉT, LAKCÍMÉT ÉS AZ ADÓAZONOSÍTÓ JELÉT pontosan tünteti fel.


Ennen letölthető és kinyomtatható, majd kivágható a fenti rendelkező nyilatkozat.

_______________________________________________________________________

 

 

 


Táblák a Mária Út mentén (Fotók itt.)

Látványos szakaszához érkezett megyénkben a Mária Út kiépítése.  Bár még vannak szakaszok, ahol a jelzések nincsenek felfestve, már sok helyen találkozhatunk a Mária Út (turistaút) útjelző tábláival, és útjelző beton oszlopaival. Jó rájuk nézni, szépek, nekem nagyon tetszenek. Örülök nekik. A közvetlen környezetemben (Nagykálló és környékén) túrázók, és a kivitelezők figyelmét szeretném felhívni néhány észrevételemre, a Nagyszállás és Újszőlőskert között kihelyezett táblákkal kapcsolatban. Mert kisebb-nagyobb hibák előfordulnak, melyeket korrigálni szükséges.

Kisebb esztétikai hiba például, hogy az oszlop tetején levő szimbólum   másfele néz, mint az alatta levő útjelző táblák. (harangodi_to_005.jpg) Szintén kisebb hiba, hogy az oszlopra húzott Mária Út     piktogram az útjelző táblák takarásában van. (harangod005.jpg) Ezeket könnyen ki lehet javítani.

Sajnos a baj az, hogy a nagyobb hibákból van több.

Néhány táblánál az adatok megadásakor nem lett figyelembe véve, hogy mire a Mária Út teljesen kiépül, addigra az M3 autópálya is készen lesz. A felüljárók miatt majd kerülni kell a Birke-tanyánál és Újszőllőskertnél, ami kisebb-nagyobb távolság növekedéssel fog járni.
Az oszlopok helyének kiválasztása is lehetett volna néhány esetben szerencsésebb. Például a Harangodi tó végén kihelyezett táblát csak 380 méterrel kellett volna arrébb leásni. Akkor jelzett turistautak csomópontjában állna. Több és pontosabb információt lehetett volna elhelyezni rajta. (harangodi_to_005.jpg) Most semmi nem jelzi, hogy le kell térni a piros sáv jelzésről, ha a Kuki VíziBázisra, vagy a Harangodi Kiránduló Központba akarunk eljutni. A tábla információja jelenlegi helyén akkor lenne pontos, ha a piros sáv jelzés mögé, egy piros négyzet jelzés is felfestésre került volna.
Nagyszállás, Nyíregyháza felé eső végén, a 4911-es út mellett kihelyezett, (nagyszallas010.jpg) útjelző táblák több dezinformációt is tartalmaznak. Nyíregyháza felé nem vezet piros kereszt jelzés, és tudtommal nem is fog. Minek is vezetne! Azt meg végképp nem értem, hogy az egy nyomvonalon haladó Móricz Zs. Túraútvonal, és a Mária Út hossza között hogyan lehet Harangod-Birke tanyáig 700 méter az eltérés. (Mária Út: 4,6 km.   Móricz Zsigmond Túraútvonal: 5,3 km.) Már csak hab a tortán, hogy a pár méterre levő villanyoszlopon (nagyszallas005.jpg) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség által kihelyezett Móricz Zsigmond Túraútvonal táblája 3 km-re jelzi Harangodot. A valós távolság a táblától Birke-tanya központjáig 4.02 km.
A Nagyszállás túlsó végén található tájékoztató táblánál a távolsági adatok szintén pontatlanok. A Nagykálló felől érkező gyakorlatlan turista alaposan meglepődhet. (nagyszallas015.jpg) Most merre is menjen Borbányára? A két tábla piros sáv jelzése homlokegyenest mást mutat. A felső jelzi a jó irányt! A másik???  Aki veszi a fáradságot és megnézi, a turistautak.hu térképén már láthatja, ott már be van jelölve innen, egy jobbra  induló piros kereszt jelzés, és Borbányáról is indul egy új út piros kereszt jelzéssel. (Akkor viszont az alsó táblán piros kereszt jelzésnek kellene lennie.) Ezt az új utat is a Mária Út Egyesület készíti? Vagy valaki más?
Kállósemjénben a Kossuth út, Petri út sarkán levő oszlopon (kallosemjen004.jpg) ez olvasható: Nagykálló központ (országúton) 3,4 km. A valós távolság azonban 7,8 km. Az eltérés nem kevés, pláne ha már jó sok kilométer van az ember lábában.

Sajnos sokan nem becsülik meg a mások munkáját. (napkor008.jpg) Itt valószínűleg az áramszolgáltató szakembere nem volt tekintettel a Mária Út jelzésre. Semmibe nem került volna 15 cm-rel lejjebb festenie.

Bocsi, még egy utolsó észrevétel, már nem a táblákkal hanem magával az úttal.
Meg kell állapítanom, amennyi „pénz, paripa, fegyver” áll az út készítői rendelkezésére, és amennyin felsorakoztak a Mária Út támogatói közé, (védnökök, település vezetők, önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek, önkéntesek ), amennyi kapcsolódó rendezvény van a Mária Út szélárnyékában, ahhoz képest maga a turista út jobban is állhatna. Szomorúan állapítom meg, szerintem a Mária Út létrehozásának célja inkább a vallás és az egyház népszerűsítése, sem mint a turista úthálózat bővítése volt. Mi sem bizonyítja jobban állításomat, mint az, hogy  nyomvonala nagyon sok helyen a már meglevő jelzett turista utakon halad. Kíváncsian várom, hogy a Mária Út fenntartása, járhatóságának folyamatos, biztosítása, jelzéseinek karbantartása, hogyan lesz megoldva. Mert még el sem készült, de máris sok helyen ráférne a karbantartás. (Gondolok itt elsősorban az akác okozta rengeted plusz munkára!)
Búcsúzóul kívánom, a Mária Út mielőbbi teljes kiépülését. Kívánom, hogy ösvényeit sokan járják. Az útra kelőknek az útra kívánok szép időt, jóindulatot az emberek iránt, megértést a világ dolgaival szemben, és szerencsés hazatérést.

Nagykálló, 2012.01.28.                         Természetbarát üdvözlettel: Bodnár György természetjáró (SZATE Nagykálló)

 

 


A Megyei Városi Sportgála díjátadó ünnepségét tartották 2012. január 13-án (pénteken)
Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban.


MEGYEI SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG
DÍJAZOTTJAI:
 


Túratársainknak gratulálunk,
és megköszönjük aktív részvételüket egyesületünk életében.


 Dr. Szabóné Pető Marianna a SZATE elnöke

                                                                  
Torma László a SZATE titkára                                              Bodnár Éva a SZATE alelnöke

 

 


Keltse jó hírüket!

Azok, akik gyakran járják Nagykálló környékének szép dimbes-dombos útjait tudják, hogy bármikor is menjenek ki a Harangodi erdő valamely szép pontjára, mindig találkoznak kirándulókkal, akik az üde erdei levegő balzsamában igyekeznek poros városunk fojtott levegőjében megromlott tüdejüket kiszellőztetni.
Több évtizede, heti rendszerességgel járom a Harangodi erdő ösvényeit. Ma 2012. január 15-én vasárnap délelőtt olyan ritka, kuriózumnak számító találkozásnak voltam részese, amit úgy éreztem, feltétlenül meg kell örökítenem.
SZEMÉTSZEDŐKKEL találkoztam.
A lenti képeken látható fiatalokkal, (Bartha Gyulával és Tordai Zoltánnal) már többször találkoztam az erdőben. Szóba elegyedve Velük megtudtam, hogy senkitől és semmitől nem kényszerítve, csak mert ma úgy volt kedvük, az erdőt járva összeszedték az útjukba kerülő szemetet!!!


Aki ismeri a két fiatalembert, az kérem keltse jó hírüket városunkban. Biztosan állíthatom, ha sok ilyen erdőjáró polgára lesz városunknak, akkor a természetjárás élni és virágozni fog Nagykállóban.
 
Bodnár György

 

 

 

2011. április 14-én a Civil szervezetek részére tartott  megbeszélés helyszíne volt az egykori SZATE ház.
Témája a 2011-es önkormányzati támogatások, és azok elszámolásával kapcsolatos tudnivalók.

A megbeszélést követően, a SZATE kezdeményezésére a jelenlevő sportszervezetek képviselőivel átbeszéltük a városunk sportéletével kapcsolatos feladatokat, és megállapodtunk abban, hogy elkészítjük városunk
sportkoncepciójának tervezetét.

Ehhez segédletként közreadjuk városunk 2006 évi sportkoncepciójának tervezetét
és a SZATE véleményét a tervezetről.
 

   A 2006-os Sportkoncepció tervezet itt.  

 

  Megtekintéséhez 

szükséges.

 

 

---------------------------------------------------

 

      A SZATE véleménye a 2006-os Nagykálló Város Sportkoncepciója
(reméljük csak tervezet) nevet viselő anyagról itt.

Készült: 2006. március 15.
 

---------------------------------------------------

 

TormaLaci vitaanyaga itt.  Készült: 2006 február

 

---------------------------------------------------

 

   TormaLaci legfrissebb gondolatai a Sportkoncepcióról  itt.  Készült: 2011. április 20.  

 

 

 


Honlapunkról minden információ szabadon és ingyen felhasználható, és terjeszthető.
( Rosszhiszemű, vagy kereskedelmi célú felhasználás tilos! )

A SZATE weboldalain található információk előzetes, bejelentés nélküli megváltoztatásának a  jogát, a SZATE fenntartja. Mivel e világban semmi sem örök és folytonos, ezért semmi nem garantálja a SZATE weboldalának, és az arról elérhető más weboldalak állandó elérhetőségét! Bármilyen szolgáltatás kiesés vagy szünetelés, esetleges megszűnés esetén, ezzel összefüggésbe hozható kár, adat illetve információvesztés miatt senkinek, semmilyen erkölcsi és anyagi kötelezettséggel sem tartozunk.

A SZATE természetesen fenntartja a jogát, az előzetesen meghirdetett programjai bejelentés nélküli megváltoztatására, kiegészítésére, vagy törlésére, tekintettel az időjárási, vagy más előre ki nem számítható tényezőkre!

A SZATE nem garantálja azt, illetve nem nyújt biztosítékot arra, - bár törekszik rá - hogy a weboldalain elérhető információk pontosak, frissek, teljesek és napra készek legyenek.

A SZATE semmiféle felelősséget nem vállal a weboldalain történt elírásokért, az azon található információk bármilyen felhasználásából esetleg bekövetkezett károkért, sem pedig a weboldalai tartalmának jogosulatlan, SZATE-n kívül álló okból történő megváltoztatásáért.

Ha Ön szerint, ezen a honlapon olyan tartalom található melynek közzé tétele szerzői jogokba ütközik, ütközhet, vagy bárkit sérthet, akkor legyen szíves küldjön egy e-mailt a szatenagykallo@freemail.hu címre, hogy azt a honlapról eltávolíthassuk!!!

Szabadidősport és Természetbarát  Egyesület
S Z A T E   N A G Y K Á L L Ó